„Gyors, sürgős feladat ez,

mert a hatodik generációval lassan elapad, megszűnik a forrás…”

Hanák Ottóné Braun Margit
Németkér, 1994

Egyszer volt…

Valamennyi németajkúak által lakott faluban, így Németkéren is alapvető fontosságúnak vélték, hogy megalakuljon egy olyan közösség, amely a jelenbe önti a régi idők tánc-, ének-, és zenekultúráját, megörökíti és reprezentálja a településen és a valamivel távolabb élő, ám közös múltra visszatekintő sváb nemzedék tánckultúráját, életre kelti tradícióit, sajátos szokásait, őseinek egykori élethelyzetét.

1995 őszén Fodor Károlyné Terike, az akkori helybéli általános iskoláskorú gyerekekből életre hívta a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoportot.

A településen már korábban is működött tánckör sok-sok fiatallal, azonban a ma is fennálló, azóta országos hírnevet szerző tánccsoport magját ekkor, azaz ’95 októberében sikerült táncra csábítani. Terike csoportvezetői munkássága alatt mindig nagy törődéssel, odaadással fordult a táncosok felé, egyengette útjukat. Kezdetekkor helyi idős emberektől kapott bíztatást, támogatást, megerősítve a németkéri sváb hagyományok megőrzéséért gyakorolni kívánt munkáját. A felmenő generáció a táncos gyerekek sikeres jövő felé kanyargó útjának irányításában szívből segédkeztek, lehetett szó viseletvarrásról, régi hajfonatok készítéséről, vagy akár a fellépésekre és a próbákra való felkészülésről.

Felívelés…

Kezdetben csak a helyi rendezvényeken lépett fel a tánccsoport, majd egyre távolabb is ismertté vált a nevük. Legelső koreográfiájuk a „Németkéri táncok”, melynek motívumai, mozgáskultúrája és népdalai németkéri idős emberek gyűjtéseiből származnak. A kivitelezésben és az első színpadi munkákban nagy segítséget nyújtott id. Rózsa Ferenc (Franci bácsi) is, aki a relikviának számító gombos harmonikájával éveken át kísérőzenésze volt a tánccsoportnak.

Megalakuláskor a táncosokat Iker Józsefné Györgyi táncpedagógus avatta be a néptánc rejtelmeibe, majd Veress János és párja, Aranka szakértő munkája nyomán haladt a csoport éveken keresztül, immáron külföldi fellépést is magukénak tudva. Az együttes arculatának kiteljesedését nagyban meghatározta Glöckner János (János bácsi) – a magyarországi német néptánckultúra területén végzett több évtizedes múltra visszatekintő, töretlen munkásságáért többszörösen kitüntetett koreográfus-, és gyűjtő – szakértő tevékenysége. János bácsi kifogástalan folklorisztikai tudását alkalmazva óriási szeretettel és önzetlenül tanított a közösségben egészen élete végéig. Sajátos jellemét a táncos közösség máig emlegeti, nagy örömmel és jóleső érzéssel emlékeznek vissza rá egykori tanítványai.

Napjaink és jövőkép…

A tánccsoport munkáját jelenleg Hermann Emil német nemzetiségi néptáncoktató irányítja, aki a megalakulástól fogva aktívan vett részt a csoport vérkeringésében.

A táncegyüttes folyamatosan bővülő repertoárjában a németkéri és tolnai autentikus sváb néptáncokon kívül más, Magyarország távolabbi tájegységeiről származó német néptáncelemek is szerepet kapnak, mindamellett néhány osztrák eredetű koreográfia is színesíti a táncpalettát. Felfedezhetők azon lépésmotívumok és táncfajták is, melyeket felmenőink a régi időkben nagy előszeretettel táncoltak Németkéren; ilyen a Hupps-polka, Zeppl-polka, Siebenschritt, Treppler, Wechselschritt, hogy csak a legismertebbeket említsük. Minderre bizonyíték Kurt Petermann, a Lipcsei Táncarchívum vezetőjének (1972-ben), valamint Karl Horak professzor (1936-ban) Németkéren történt gyűjtőmunkája.

Az együttes kiváló zenei kíséretét az elmúlt évtizedek során számtalanszor a paksi székhelyű Roger Schilling Fúvószenekar látta el, Fricz József vezényletével. A tánccsoportnak fennállása óta a számtalan neves hazai bemutatkozáson kívül alkalma nyílt Európa több országában fellépni, folklórfesztiválokon és különféle országos gálaműsorokon mutathatta meg, hogy van célja az immáron több mint negyedévszázada megkezdett áldozatos munkának. Köszönhetően a rendszeres megmérettetéseken való sikeres szerepléseknek, a tánccsoport többszörös Arany minősítéssel rendelkezik, továbbá Nívódíj és Fesztivál-különdíj birtokosa, méltán elismert együttes. A régi helyi szokások folyamatos feldolgozása mindig előtérbe kerül az együttes munkája során, s bár hagyományőrző szokásokat felvonultató önálló műveket ritkán jelenítenek meg színpadi formában, koreográfiáikba rendszerint belecsempésznek sajátos, tradicionális elemeket. A néptánc gyakorlása mellett a tagok fontosnak tartják népviseletük megőrzését, nagy hangsúlyt fektetnek hiteles megjelenésükre. Színpadi arculatukban az autentikusságra törekszenek, a hagyományokat szigorúan őrzik, és nagy becsben tartják. A kitartó, fáradhatatlan munkának köszönhetően az egyesület viselettára mára már több garnitúra viselettel büszkélkedik.

Az együttes fennállása alatt mindig is rendelkezett felnövekvő gyermek és ifjúsági korcsoporttal, ahonnan a táncosok folyamatosan csatlakoztak a felnőtt tánckar tagjaihoz. A jelenleg nagy számban tevékenykedő táncos közösséget kiválóan működő, jogi köntösbe öltöztetett egyesület, alázatos szülői támogatás, egy a hagyományaira méltón büszke sváb falu, és a német nemzetiségi hagyományok fennmaradásáért tenni akaró közösség fogja közre.

Jogi forma…

A már aktívan működő tánccsoport munkájának elősegítésére, annak gördülékenyebbé tételére, a nehezen előteremthető anyagi források biztosítása érdekében 1997-ben megalapításra került a Német Nemzetiségi Tánc Egyesület. Az Egyesület Alapszabályában célul tűzte ki Németkér községben a német nemzetiségi hagyományok őrzését, különös figyelemmel a helységbe betelepült sváb lakosság tánc, ének, zene kultúrájának ápolására, gyakorlására. A meghatározott célok között szerepelt a társadalmi élet minden területét felölelő szokások rögzítése és azoknak utódnemzedékre történő hagyományozása, átörökítése. Az Egyesület létrehozásának szükségességét mai napig bizonyítja megannyi sikeresen benyújtott szakmai pályázat, gyümölcsöző háttérmunka.

A hosszú évek folyamán a táncegyüttesből nagyszerű közösség formálódott, amely hatást gyakorol a néptáncon kívüli életre is. Ez a táncos közösség bízik abban, hogy a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport értékalkotó, hagyománytisztelő, művészeti munkája tiszta forrásból örökíthető át a jövő generációjára.

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látogatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.

Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k – Hozzájárulok
_gat_gtag_G_J5C56B0E83
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások