Túl vagyunk a báli időszakon. Megtartotta hagyományos svábbálját a Németkéri Német Nemzetiségi Önkormányzat, ahol már megalakulásunk óta fő műsoszámként tartanak számon bennünket. A közönségsiker ezúttal sem maradt el. Programunkban két új koreográfiát is bemutattunk, egy a csoport művészeti vezetője, Hermann Emil által készített lakodalmi jelenetet bemutató táncot, valamint az együttes néhai oktatójának, Glöckner János nagysikerű művét, a Praner Marsch c. koreográfiát. 

Nem kisebb siker koronázta a szintén hagyományos keretek közt megrendezett tamási svábbálon történő fellépésünket, amelyet követően a Tamási Német Nemzetiségi Önkormányzat utánozhatatlan vendégszeretetében részesültünk idén is.

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látogatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.

Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k – Hozzájárulok
_gat_gtag_G_J5C56B0E83
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások