Községünkről röviden
Németkér mintegy 1800 lelkes település Tolna megye északkeleti csücskében. A Mezőföld déli területén megbúvó falut a Paksot-Cecével összekötő úton közelíthetjük meg. A vidék régóta lakott hely, erre bizonyíték a község határában feltárt római kori leletek. A török időkben a falu elnéptelenedett, csupán néhány ház élte túl a hódoltság korát.
Uralkodói intézkedések révén az 1780-as években, többnyire Hessen tartományból érkező német telepesekkel élesztették újjá, akik munkaerejük mellett évszázados zenei kultúrájukat és hagyományaikat is magukkal hozták. A szorgalmas sváb népesség munkája nyomán a község hamar felvirágzott. Ekkor nevezték el Német-Kier-nek, melynek írásmódja a 19. század végén változott a maira. A falu római katolikus temploma 1816-ban készült el.
Az 1945 utáni erőszakos kitelepítések átalakították a lakosság nemzetiségi összetételét, megbontották a falu békéjét. Az elhurcolt és meggyalázott német nemzetiség helyére Felvidékről és Békés megyéből érkeztek családok, így a korábban teljes egészében sváb községben lecsökkent a német származásúak aránya.
◊ A település sváb hagyományait ma is élénken őrzi, egyedi nyelvjárás és szokásrendszer jellemzi. Jellegzetes népi ételei ma kuriózumnak számítanak. Az elmúlt századok emlékeit a Helytörténeti Gyűjteményben tekinthetjük meg, ahol Staub Ferenc, az élete végéig itt alkotó festőművész kiállítása is látható. A régmúltat idézi a Német Nemzetiségi Tájház is, amely nagy becsben tartott építészeti örökségnek számít.
A környék természetvédelmi értéke a Látó-hegy, melynek egyik színfoltja a május végén tengerként hullámzó homoki árvalányhaj, azonfelül kivételesnek számít az ősi pincefalu mai maradványa, a híres „Neuriss”, mely gazdag szőlő- és borkultúrára, pezsgő népi életstílusra tekint vissza. Németkér lakói szívügyüknek tekintik az évente megrendezésre kerülő faluünnepeket, hagyományőrző rendezvényeket, egyházi ünnepeket, falusi vigasságokat, amelyek mindig szép számú bel- és külföldi érdeklődőről tesznek tanúbizonyságot.
Hivatalos weboldal további információkkal: http://nemetker.hu/

